Nana-Anime-7ever

Érdemes Benézni!

Mermaid Melody

Nanami Luchia egy átlagos, hétköznapi lánynak néz ki, de valójában
egy sellő és azon belül is a Hét tenger egyikének hercegnője! Boldogan
élt tengeri birodalmában, míg az ellenség sorban meg nem támadta a
királyságokat, így a sellő hercegnőknek menekülniük kellett a
szárazföldre. Itt ugyanis a lányok teljesen vagy legalábbis máshogy
néznek ki, így inkongnitóban maradhatnak. Ha uszonyaik
megszáradnak, lábaik lesznek addig, amíg újra nem érintkeznek a
vízzel. Az ellenség a hercegnők gyöngyeit akarják megszerezni, amit a
lányok egy-egy kagyló formájú medálba berakva viselnek. Luchia
feladata, hogy megkeresse a többi hat lányt, és együtt legyőzzék a
hatalomra vágyó Gaitot. Először Hanont, a kék, majd Linát, a zöld sellőt
találja meg, és sokáig együtt marad a trió. Később Karen, a lila sellő is
megjelenik, de sokáig nem csatlakozik, járja a maga útját, mert Gaito
miatt fogságba esett nővérét, Noelt keresi. A hercegnők, ha veszélyben
vannak vagy segítségre szorulókra bukkannak,  átalakulnak, a
nyakláncba rejtett gyöngy mikrofonná változik, így énekükkel képesek
legyőzni ellenségeiket. Később Hanon, Lina és Luchia új erőt
(nevezetesen egy-egy karkötőt, melyet, ha aktiválnak, ruhájuk átalakul
és énekük ereje hatalmasabb lesz) kapnak a tenger istennőjétől, Aqua
Reginától, aki mindig segítségére van a sellőhercegnőknek, ha azok
nagy bajba kerülnek. A történetben már az első részben megjelenik a
szerelem: Luchia kicsi korában megmentett egy kisfiút a hullámsírból és
évekkel később, amikor a királyságát megtámadták és a lány menekülni
kényszerült a szárazföldre, találkozott a fiúval, Kaitoval, és
beleszeretett. Az anime főleg az ő szerelmük beteljesüléséről szól,
hiszen Luchia nem fedheti fel valódi kilétét Kaito előtt, mert ebben az
esetben sellő lévén a lány meghalna, teste pedig buborékként válna
semmivé. Így a fiú nem tudja eldönteni, kit válasszon: Luchia földi
alakját vagy az időnként megjelenő titokzatos megmentőjét, a
rózsaszín sellőt, akibe első látásra beleszeretett. És hogy hogyan
oldódik meg ez a leküzdhetetlennek tűnő akadály? Vagy hogy miért
hasonlít Kaito annyira a világuralomra törő Gaitora, és mi az a jel, mely
megjelenik a fiú homlokán, ha Luchia veszélybe kerül? Nézd meg az
animét, és megkapod a választ!
Tipikus shoujo. Megható, romantikus anime, melyet Luchia pingvinjének
bolondozásai, Hanon és Luchia egymásnak tett megjegyzései, Lina és
a többi sellő titokzatossága, az időnként megjelenő új ellenségek és
persze az elmaradhatatlan, sokoldalú zenék teszik az animét
változatossá és felejthetetlenné. Szóval mindenkinek csak ajánlani
tudom, érdemes megnézni! 




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 1
Heti: 8
Havi: 19
Össz.: 28 359

Látogatottság növelés
Oldal: Mermaid Melody
Nana-Anime-7ever - © 2008 - 2024 - nana-anime-sevenever.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »